Interaktív lakberendező szolgáltatásunkat amolyan "tűzoltásnak", vagy "gyorssegélynek" szánjuk.
Természetesen nem helyettesíti a komplett lakberendező szolgáltatást, célja egészen más.
Interaktív lakberendező szolgáltatásunkkal azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akikben még nem érett meg az elhatározás, hogy lakberendezőt alkalmazzanak, vagy úgy vélik, még nem áll mögöttük az az anyagi háttér, ami a lakás felújításához, az új berendezési tárgyak beszerzéséhez szükséges. Abban bízunk, hogy az ízelítőül kapott rajzok mindenkit meggyőznek arról, hogy egy lakberendező alkalmazása nem felesleges pénzkidobás, sőt nem is luxus, hanem ésszerű és megalapozott döntés. Azoknak pedig, akik mindezt tudják, csak még nem jött el a pillanat, szeretnénk interakítv lakberendező szolgáltatásunk segítségével kitűzni a célt, beindítani a gépezetet.
Interaktív lakberendezés megrendelése
Az interakítv lakberendező szolgáltatás megrendelhető lakberendezőinknél e-mail-ben, vagy postai levél útján.
Minden esetben szükség van a berendezésre váró terület M=1:50-es vagy M=1:100-as léptékű alaprajzára, melyen a méretek jól leolvashatók, illetve egy leírásra a feladatot illetően. Minden esetben a megrendelt tervrajzok mellé küldünk egy leírást a megvalósításra és egyéb részletekre vonatkozóan, hogy könnyebb legyen a tájékozódás a rajzi részleteken.
Interaktív lakberenezési tervek
A kész lakberendező terveket e-mail-ben vagy postai levélküldeményben juttatjuk el a feladóhoz, a tervek méretétől és mennyiségétől, illetve az igényektől függően.
Interaktív lakberendezés honoráriuma
A lakberendező honorárium kifizetése történhet banki átutalással, vagy rózsaszín postai csekken az üzletkötéskor megadott számlaszámra illetve címre.
Árak
Az interaktív lakberendezés tarifatáblázata a kitűzött céloknak megfelelően jelképes összegeket tartalmaz. Áz összegek ÁFA nélkül értendők, és az adott rajzokon kívül tartalmazzák a kapcsolódó írásos magyarázat és lakberendező tanácsadás díját is.
| 1 db berendezési terv esetén (alaprajz, M=1:50) | 3 db kül. berendezési terv esetén (alaprajz, M=1:50) | Látványterv darabja | |||
| A4 méretben | A3 méretben | A4 méretben | A3 méretben | A4 méretben | |
| Színezetlenül | 10 000 Ft | 20 000 Ft | 24 000 Ft | 48 000 Ft | 12 000 Ft |
| Színezve | 16 000 Ft | 32 000 Ft | 36 000 Ft | 72 000 Ft | 18 000 Ft |
Látványterv csak alaprajzzal együtt rendelhető, azonban az egy alaprajzhoz kapcsolódó látványtervek száma nincs korlátozva.
